Magamról
Filharmónia „A” és OSZK vizsgával rendelkező zenész vagyok, több mint 30 éves gitártanári tapasztalattal. Szeretek tanítani, motiválni, kihozni diákjaimból a maximumot. Célom, hogy az órák látogatása élmény legyen, az oktatás örömöt és kikapcsolódást jelentsen - ezáltal is megerősítve a zene és a hangszer szeretetét. Mindezt a túlhajszoltság és frusztráltság érzése nélkül. Örömmel tölt el, amikor hétről-hétre láthatom diákjaim fejlődését. Az órákat közvetlen és nyílt kommunikáció jellemzi. Szeretem és várom a kérdéseket, mert vallom, hogy ez a tanulás és fejlődés egyik alappillére.
Tudnivalók Röviden
Könnyűzenei stílusban, hogy minél hamarabb "közönséget találj"
- Pop, rock, beat, worship, stb. stílusokban
- Már a képzés korai szakaszában is élvezhető, jól ismert dalok tanulása, így nem kell éveket várnod az első igazi sikerek átéléséhez
- Szóló- és kísérő gitár (akkordjáték akár 200-300 kíséret típussal)
Személyre szabott egyéni órák
- Mindenki a korának, képességének és szorgalmának megfelelően halad az anyaggal, személyre szabott ütemezéssel. Az egyéni óráknak köszönhetően nem kell számolni a csoportos képzések hátráltató, hatékonytalan mellékhatásaival.
- Minden héten egyszer (min.), 45 perces tanórák (igény esetén tömbösített órák).
- Gitártanítás mellett ritmus- és zeneelméleti oktatást is tartok. Gyakori, hogy a diákjaim már néhány elméleti óra után is jobb eredményeket érnek el az iskolai énekórákon.
Egyéb információk
Korosztály és zenei előképzettség
8 éves kortól felfelé várom leendő diákjaim jelentkezését. Felső korhatár nincs! Zenei előélet és elméleti tudás nem szükséges. Nem csak haladókat, hanem teljesen kezdőket is várok óráimra!
Helyszín
Debrecen belvárosában, a Fórum bevásárló központtól és a Debrecen Plázától néhány percre gyalogosan (ingyenes parkolási lehetőség az utcában) – telefonos egyeztetés során pontosítjuk a címet.
A tanfolyam ára
13 000 Ft / hónap, ami heti egy tanórát foglal magában. Igény esetén – amennyiben a meglévő órarendbe beilleszthető - dupla tanórás opció is választható.
Óra időtartama
45 perces tanórák - Az elmaradt tanórákat egyeztetés alapján igyekszem pótolni
Fizetési rend
A hónap első vagy második óráján
Szükséges eszközök:
Hangszer, pengető, kották, (ezeket közösen megbeszéljük, beszerzésükben készséggel segítek), kisalapú ötvonalas kottás füzet (írószerboltban beszerezhető), toll, ceruza